Eredetileg a Sonkaarcok volt a séta célpontja, de mivel a teraszon egy gombostűt sem lehetett leejteni, megnéztük a Goodbar nevű üzemegységet jó 20 méterre onnan. Rémlett, hogy az "Egy nap a városban" viszonylag kedvező kritikát írt pár hónapja az akkor frissen nyitott helyről, tisztességesen megadva a lehetőséget az éppen akkor nyitó üzemegységnek a hibák kijavítására.
A kezdeti benyomások jók, a kialakítás tisztességes, a pincérnő nagyon kedves -bár az étlapot akkor is elvitte, ha megkértük egyet hagyjon nálunk desszert kiválasztási célzatból-, de mosolyogva tűrte a kérdeződésünket, ami pedig egyre inkább felvethette benne a gyanút, hogy enyhe fokú értelmi fogyatékkal él párosunk. Az étlap elsősorban -minő meglepetés!- burgerekre épül, ennek megfelelően az egyik rendelés egy sajtburger cheddar-ral, a másik a nagyon ajánlott hamburger trió -bárány, kacsa, marha-. Úgy alakult,hogy hiába az eset 8 órás időpont, semmit nem sikerült még aznap enni, tehát biztosan jól fog esni akármit is kapunk.
Egy újabb nagyon kedves pincér érkezik, hozza a rendelésünket a papírtálcát imitáló kerámia tányéron, és a gyűrött műanyag poharat imitáli porcelán pohárban, vicces, de ilyet már láttunk. eddig minden jó, lássuk a medvét!
Ezért kár volt. 3 darab kihűlt miniburger és egy darab szintén hideg normál méretű burger érkezik. Jól átsütve, hiszen a rendelés felvételénél senki nem kérdezte meg miképpen szeretnénk. Khmm. Nem, nem jól átsütve. A kacsaburger húspogácsája konkrétan keserűvé égetett, elszenesedett darab, kacsaburger carbonara módra? A másik kettő cipőtalp szárazságú, de legalább még nem brikettált darab, konkrétan úgy rossz mindegyik ahogyan van. Rossz, pocsék, ehetetlen darabok, de legalább a sajtburger sem lóg ki a sorból. Tulajdonképpen csak rossz helyen vagyunk, hiszen, ha bármelyik brikettáló üzemben adják a kezünkbe az ominózus kacsaburgert, ma hosszan írhatnék a magyar ipar technológiai fölényéről, a másik három viszont a magyar cipőtalp készítők európai egyeduralmának lenne a bizonyítéka.
De pechünkre ez egy étterem avagy bár, aminek portálján a GOODBAR GOODBURGER felirat díszeleg, tehát ide leginkább enni-inni tér be a gyanútlan vendég.
A desszertek nem jók és nem rosszak, alkalmatlanok a rossz szájíz elvételére. Tulajdonképpen olyanok mint egy film nem különösebben markáns mellékszereplői: Ha jó a film, akkor nincs velük különösebb bajuk bár nem is emlékszel rájuk, ha rossz a film akkor róluk is kellemetlen emléked marad. A tzatzikit inkább hagyjuk, az egyszerűen csak tévedés.
Mindez két embernek 2 korsó sörrel, pár Coca-cola-val 9.000.-forintba kerül, de ár/érték arányról a nulla osztó miatt inkább nem beszélnék. Nagymamám legdurvább indulatszavai a "basztikuli" és a "ramaty" voltak -persze azt sosem értettem amikor barátnőivel ékes tót nyelven kommunikáltak-, azt kell mondanom, basztikuli ez ramaty volt.
A személyzet kedvessége miatt részemről adok még egy esélyt ennek a helynek, de sajnos azt a kockázatot nem vállalhatom, hogy mást is elhívjak magammal, nincs az embernek olyan sok felesleges barátja, hogy ilyenekkel veszítse el őket.
Könnyen lehet, hogy a szakács éppen nyári szabadságon volt vagy valami más probléma áll a háttérben, de ebben az esetben már sokkal jobban megértem a szintén pár méterre található Alföldi étterem stratégiáját, akik a szezon kellős közepén inkább bezártak pár hétre.
